HU

Gyönyörű szabadidő központ Zalakaroson

A termálvíz mindeddig kizárólag a fürdőzést, a fürdővendégek kényelmét, gyógyulását és pihenését szolgálta, azonban az elfolyó víz immár egy mesterségesen létrehozott tavat táplál, ez a Termáltó, a köré épített szabadidős parkkal egy új, élménydús kikapcsolódási lehetőséget nyújt.

Hogyan történik a tó feltöltése?

A Zalakarosi Fürdő területéről napi 600-1000 m3 víz (termálvíz és a medencék felületére jutó csapadékvíz) folyik el a tó alatt meglévő 1 m átmérőjű csatornán a Banyavölgyi patak és végül a Kis-Balaton felé. Ebből az elfolyó termálvízből jött létre a zalakarosi Termáltó, mely megközelítőleg 12900 m2 vízfelülettel rendelkezik, legmélyebb pontja 1,8 m.

A termáltóhoz érkező vendégek legelső állomása a különleges architektúrájú fogadóépület. Legizgalmasabb pontja az épülethez tartozó 15 méter magas kilátótorony, csodás panorámával. A fogadóépület mellett található a hangok pavilonja, ahol különböző magasságú hangkeltő elemek segítségével ismerhetőek meg a hangok és azok rezgéshosszának változásai. A bátrabbak kipróbálhatják a vízen járás tudományát a termáltavon kialakított vízi tipegő segítségével, mely a pálya sekély vízmélységű részére épült, csúszásmentes felületű beton elemekből áll. A tó két partját híd köti össze, középen szigettel. Továbbá található a tavon egy úszó szökőkút is. A fények meditációs térének négy oldalán különböző méretű fa oszlopok helyezkednek el, ezáltal mindig besüt a nap valamelyik résen, így az elrendezés segítségével láthatóvá válik a Föld forgásának hatása.

A tanösvény egy lábakon álló fapadló járdán vezet a fák között a tó erdő felőli részén, a növényeket pedig ismertető táblák mutatják be. A tóparti játszótéren homokozó, csészealj hinta, körhinta, mászóka és faház várja a gyerekeket, köztük pedig kis patakocska kanyarog. Szabadtéri fitness park is várja a látogatókat. Minden géphez tartozik egy használati útmutató, valamint hogy az adott mozgás mely testrészre gyakorol hatást. A parkban derékmozgató gép, lábizom erősítő, karizom mozgató, sífutó, gyalogló, vállízület gyógyító, masszírozó és ingázó gép is található. Egy labirintus is várja az érdeklődőket, azonban ahhoz, hogy igazán eltévedni és visszatalálni lehessen benne, még néhány évig türelmesnek kell lennünk, amíg a vesszők sövénnyé fejlődnek. Végül következhet egy kellemes ebéd vagy vacsora a fogadóépület mellett megépült étteremben. A tóhoz külön parkoló tartozik, a keleti oldalon pedig egy újonnan épített kerékpárút ad természetbarát megközelítési módot.

Csúszdavilág

A termáltó környékén kialakított egyedi kis világ egyik legmonumentálisabb, legkiemelkedőbb eleme a 21 méter magas csúszdatorony, mely méreteit tekintve egyedülálló az egész országban. A csúszdatorony két csúszdával büszkélkedhet, az egyik 21 méter magasból indul és közel 75 méter hosszú, az úgynevezett kamikaze csúszda pedig 12 méter magasról indul és közel 36 méteren keresztül garantálja a száguldás élményét.