Az új tanév kezdete minden család számára jelentős feladatokkal és többletkiadásokkal jár.
Zalakaros Város Önkormányzata az idei évben is tanévkezdési támogatással igyekszik hozzájárulni a gyermekek és fiatalok óvodai nevelésével, illetve tanulmányaival kapcsolatos költségekhez.
![]()
A támogatás igényelhető:
• rendszeres óvodai nevelésben részesülő gyermekek,
• általános iskolai tanulók,
• középiskolai tanulók,
• felsőoktatási hallgatók részére, 25 éves életkorig.
Az iskolai tanulóknak és hallgatóknak nappali tagozatos képzésben kell részt venniük.
A támogatás összege
Óvodások és általános iskolások esetében legfeljebb 19 950 forint.
Középiskolások és felsőoktatási hallgatók esetében legfeljebb 22 800 forint.
Jövedelmi feltételek
A támogatás akkor állapítható meg, ha a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg:
• családban élők esetén a 142 500 forintot,
• egyedülálló kérelmező esetén a 156 750 forintot,
és a család nem rendelkezik a helyi rendeletben meghatározott mértéket meghaladó vagyonnal.
A kérelemhez csatolni kell:
a családnak a kérelem benyújtását megelőző hónapra vonatkozó jövedelemigazolásait,
az óvodai nevelésben való részvétel, illetve a tanulói vagy hallgatói jogviszony igazolását.
Benyújtási határidő: 2026. október 31.
A szükséges nyomtatvány itt elérhető.
A nyomtatvány személyesen is kérhető a Zalakarosi Közös Önkormányzati Hivatalban.
Kérjük az érintett családokat, hogy figyeljenek a határidőre, és időben nyújtsák be kérelmüket!
Kiemelten fontos számunkra, hogy a lehetőségekhez mérten segítséget nyújtsunk a családoknak, és hozzájáruljunk a gyermekek, fiatalok eredményes tanévkezdéséhez.