HU

IV. Intersport Zalakaros - Kis-Balaton Futóverseny

Távok:

Térképek

Szeptember 21-i távok (2,5 km és 5 km)

A Gyógyfürdő tértől indulva, balra fordulva a főút melletti járdán haladj egyenesen, majd a benzinkút előtt fordulj balra, menj az utca végéig, majd balra fordulva (a szállodák mögött) egyenesen a kerékpárútra kell rátérni.
A Termáltónál található játszótérnél frissítő ponttal várunk.

2.5 km

A Termáltónál található frissítőpont után fordulj balra, haladj a parkolón keresztül, majd a parkolóból kiérve fordulj jobbra, majd ezt követően balra. Innen a MenDan Hotel előtt elhaladva a célhoz érünk.

5 km

A Termáltónál található frissítőpont után egyenesen haladva a Zalakomár felé vezető útra érsz, itt balra kanyarodva a tűzoltó szertárig haladj, majd itt balra kanyarodva menj végig a Jegenye soron. Az utca végén fordulj jobbra a Bodahegyi útra, majd a Fő utca mellett lévő bal oldali járdára kanyarodva és ezen egyenesen futva a célhoz érsz.

Jelmagyarázat:
F frissítő
R+C+F rajt, cél, frissítő

2,5 és 5km

Hatos (6 km)

Zalakaros - Villa Natura - Zalakaros

A Rajttól kétszer jobbra fordulva a zalakomári útelágazásig (félpályás útvonal lezárással) halad a mezőny Zalakaros település végéig Garabonc irányban, ahol a kerékpárútra kell letérni, amely a garabonci tábláig tart.

A kerékpárúton haladva a Hotel Villa Naturával szemben található esőbeállónál lesz a 3 km-es fordító, frissítő ponttal egybekötve.

Visszafelé futás útvonala 6 km-es távon:

 A 3 km-es fordító után, Zalakaros irányába a kerékpárúton haladva egészen Gyógyfürdő téri célterületig. A célterületre ráfutást a 4 sávos úton keresztül, az útkereszteződésen át tudják megtenni.

Jelmagyarázat:
3 km forduló
F frissítő
R+C+F rajt, cél, frissítő

terkep-6km

Tízes (10 km)

Zalakaros - Garabonc - Zalakaros

A Rajttól kétszer jobbra fordulva a zalakomári útelágazásig (félpályás útvonal lezárással) halad a mezőny Zalakaros település végéig Garabonc irányban, ahol a kerékpárútra kell letérni, amely a garabonci tábláig tart.

A kerékpárúton haladva a Hotel Villa Naturával szemben található esőbeállónál lesz a 3 km-es fordító, frissítő ponttal egybekötve. Garabonc vége előtt (egy dupla kanyar után) lesz az 5 km-es fordító, frissítő ponttal egybekötve.

Visszafelé futás útvonala a 10 km-es távon:

az 5 km-es fordító után a Garabonc táblánál lévő kerékpáros pihenőig, az úttest jobb oldalán futva, ott tovább a kerékpárúton, egészen Zalakaros táblát elhagyó régi templomig. Ott átfutva a kerékpárút folytatására egészen a Gyógyfürdő téri célterületig. A célterületre ráfutást a 4 sávos úton keresztül, az útkereszteződésen át tudják megtenni.

Jelmagyarázat:
5 km forduló
F frissítő
R+C+F rajt, cél, frissítő

terkep-5km

Félmaraton (21 km)

Zalakaros - Garabonc - Nagyrada - Zalaszabar - Nagyrada - Garabonc - Zalakaros

A Rajttól kétszer jobbra fordulva a zalakomári útelágazásig (félpályás útvonal lezárással) halad a mezőny Zalakaros település végéig Garabonc irányban, ahol a kerékpárútra kell letérni, amely a garabonci tábláig tart.

A kerékpárúton haladva a Hotel Villa Naturával szemben található esőbeállónál lesz a 3 km-es fordító, frissítő ponttal egybekötve. A többi táv útvonala folytatódik tovább.

Garabonc vége előtt (egy dupla kanyar után) lesz az 5 km-es fordító, frissítő ponttal egybekötve. A Félmaraton és a Kis-Balaton táv útvonala folytatódik tovább Nagyradán át Zalaszabar település közepéig ahol a 10,5 km-s fordítónál frissítő is várja a futókat.

Visszafelé futás útvonala a 21 km-es távon:

 A 10,5 km-es fordítótól a Garabonc táblánál lévő kerékpáros pihenőig, az úttest jobb oldalán futva, ott tovább a kerékpárúton, egészen Zalakaros táblát elhagyó régi templomig. Ott átfutva a kerékpárút folytatására egészen a Gyógyfürdő téri célterületig. A célterületre ráfutást a 4 sávos úton keresztül, az útkereszteződésen át tudják megtenni.

Jelmagyarázat:
10.5 km forduló
F frissítő
R+C+F rajt, cél, frissítő

terkep-21km

Kis-Balaton Kör (34 km)

Zalakaros - Garabonc - Nagyrada - Zalaszabar - Kis-Balaton - Balaton-magyaród - Zalakaros

A Rajttól kétszer jobbra fordulva a zalakomári útelágazásig (félpályás útvonal lezárással) halad a mezőny Zalakaros település végéig Garabonc irányban, ahol a kerékpárútra kell letérni, amely a garabonci tábláig tart.

A kerékpárúton haladva a Hotel Villa Naturával szemben található esőbeállónál lesz a 3 km-es fordító, frissítő ponttal egybekötve. A többi táv útvonala folytatódik tovább.

Garabonc vége előtt (egy dupla kanyar után) lesz az 5 km-es fordító, frissítő ponttal egybekötve. A Félmaraton és a Kis-Balaton táv útvonala folytatódik tovább Nagyradán át Zalaszabar település közepéig ahol a 10,5 km-s fordítónál frissítő is várja a futókat.

A Kis- Balaton Kör futói áthaladnak Zalaszabar területén és Zalavár irányába kanyarodva érik el a Kis-Balaton töltés útvonalát.

Az út mindkét oldalán a Kis-Balaton látképe tárul a futók elé.

A Zalavári híd után közvetlenül jobbra fordulva frissítő állomás lesz és itt kezdődik el a Kis-Balaton kerékpárút, amelynek jobb oldalán a Zala folyó és a Kis –Balaton látható.

Egy kis hídon átfutva lesz a hallépcső, ahol a kerékpárút balra kanyarodik a Kányavári sziget irányában, a kerékpárúton frissítőpont fogadja a futókat, majd itt is balra kanyarodva kifutnak Balatonmagyaród irányába vezető útra, majd jobbra kell kanyarodni az Állatsimogatónál. Balatonmagyaródot elhagyva a Bivalyrezervátum bejáratánál is frissíthetnek a futók.

Zalakomár településen az első és második útkereszteződésben is jobbra tartva fordul el az út Zalakaros irányába. A Kiskápolnánál, amely merőleges az útra, szintén jobbra tartva kell haladni Zalakaros irányába, a reptér mellett lesz az utolsó frissítési pont a cél előtt kb. 2.5 km-re. Zalakaros települést elérve a futók az első útkereszteződésnél balra fordulva haladnak a Bodahegyi úton, majd az út végén a járdára balra kanyarodva, a templom előtt elfutva érnek be a Célig.

Jelmagyarázat:
F frissítő
R+C+F rajt, cél, frissítő

terkep-34km

Útvonalak leírása:

A verseny védnöke: Kovács Kokó István

Regisztráljon szeptember 1-ig a versenyre és vegyen részt Kovács Kokó István ingyenes motivációs előadásán is a Pálos malomban.
Részletekért és további információkért...
kattintson ide!

koko-fovednokblokk

Program

2019. SZEPTEMBER 20.


zobori-kids-run

2019. SZEPTEMBER 21.

Zobori Kids' Run, családi- és gyermekfutóverseny*

A Szabadics a gyermekekért Alapítvány támogatásával

és idén először Kutyás futás**

*Gyermek és családi versenyen csak helyszíni nevezés lehetséges.
** A kutyabarát futóversenyhez előnevezés szükséges! (Helyszínen csak korlátozott számban lehetséges a nevezés!)


2019. SZEPTEMBER 22.

Előnevezési díjak (Ft/fő)
2019. szeptember 1. 23:59-ig

AZ ELSŐ 100 EGYÉNI/VÁLTÓ NEVEZŐNEK AJÁNDÉK CSŐSÁLLAL KEDVESKEDÜNK!

TÁVOK KOROSZTÁLYOK
18 év felett 14 -17,99 év 10 – 13,99 év
Kis-Balaton kör 7 000 Ft - -
Félmaraton 6 000 Ft - -
Tízes 3 500 Ft 1 500 Ft 1 000 Ft
Hatos 3 000 Ft 1 500 Ft 1 000 Ft
Váltó 9 000 Ft/csapat

Kutyás futás** (szeptember 21.) 2,5 és 5 km 2 000 Ft (AJÁNDÉK kutyakendővel, 2019.06.30. 23:59 –ig nevezők)

*Amennyiben a gyermek indul a családi versenyben is, akkor 50% kedvezményt adunk a gyermekverseny árából!
**A kutyabarát futamból befolyt nevezési díj teljes összegét a Nagykanizsai Élettér Állatmenhely részére adományozzuk!

Helyszíni nevezési díjak (Ft/fő)

TÁVOK KOROSZTÁLYOK
18 év felett 14 -17,99 év 10 – 13,99 év
Kis-Balaton kör 10 000 Ft - -
Félmaraton 8 000 Ft - -
Tízes 4 500 Ft 2 000 Ft 1 500 Ft
Hatos 4 000 Ft 2 000 Ft 1 500 Ft
Váltó 12 000 Ft/csapat
Gyermekverseny (szeptember 21.) 2,5 és 5 km 1 000 Ft*
Családi verseny (szeptember 21.) 2,5 és 5 km Felnőtt: 1 500 Ft; Gyermek: 1 000 Ft
Kutyás futás** (szeptember 21.) 2,5 és 5 km 3 500 Ft 

*Amennyiben a gyermek indul a családi versenyben is, akkor 50% kedvezményt adunk a gyermekverseny árából!
**A kutyabarát futamból befolyt nevezési díj teljes összegét a Nagykanizsai Élettér Állatmenhely részére adományozzuk!

*** Helyszíni nevezés esetén rajtszámot csak korlátozott számban tudunk biztosítani!


Nevezéssel és a versennyel kapcsolatos információk:

Gyermek, családi és kutyás futásra vonatkozó információk (2019. szeptember 21.)


A 2019. szeptember 22-i versenyekre vonatkozó információk

Előnevezés:

Helyszíni nevezés, rajtcsomag átvétel:

Korosztályok és távok:

Váltókra vonatkozó információk:

Útvonal információ:

A Szervezők a nevezések beérkezésére való tekintettel a kategóriák változtatására a jogot fenntartják.

Spuri Aranykártya RunCardKedvezményes nevezés:

Nevezési díj tartalmazza:

HELYSZÍNEN VÁSÁROLHATÓ:

- Zalakaros csősál – 1 000 Ft/db,

- Zalakaros kutyakendő  – 1 000 Ft/db.

Díjazás:


Egyéb információk:


KUTYABARÁT SZÁLLÁSOK

Ha szeretné megismerni Zalakarost és a környékét, valamint kicsit több időt szeretne itt eltölteni, a következő oldalon kérhet ajánlatot, vagy akár le is foglalhatja szállását.

MenDan Magic Spa & Wellness Hotel****superior
MenDan Magic Spa & Wellness Hotel****superior
+36 93 542 141
www.wellnesshotelmendan.hu
Részletek
Szent Orbán Panzió - Borozó - Étterem
Szent Orbán Panzió
Borozó - Étterem
+36 30 560 3476
www.szentorban.com
Részletek
Alsóhegyi apartmanok - Talián János
Alsóhegyi apartmanok
Talián János
+36 30 378 3645
www.taliapartmanok.hu
Részletek
Park Inn by Radisson Zalakaros Hotel & Spa
Park Inn by Radisson Zalakaros Hotel & Spa
+36 93 920 103
www.parkinnzalakaros.hu
Részletek

Fő támogatóink:

Intersport Szabadics Zalakarosi Fürdő Z-Net


További támogatóink:

 Zobori KalandoZooBiotech USA NagykanizsaKaros SpaArt Hotel ZalakarosWellness Hotel Aphrodite Hotel Napfény Hotel Napfény Relax Masszázs McDonald's McDonald's Rextra


Együttműködő partnereink:

Futrinkák Állatmenhely Terápiás kutyamasszázs Kanizsai Kutyás Szabadidő és Sport Egyesület


A versennyel kapcsolatos friss információkról folyamatosan értesülhetnek ezen az oldalon. A szervezők a változtatás jogát fenntartják.

Információ: Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft.


Képek a 2018. év versenyéről:

>> További fotók <<

Az előnevezés lezárult!