HU
Főoldal » Hírek » Kezdődik a borünnep

Kezdődik a borünnep

2016. 08. 11.
Kezdődik a borünnep

Költők énekelték meg, filozófusok töprengtek róla, orvosok dicsérték sőt ajánlották. Mi mást, mint a bort.

A bor évezredek óta központi szerepet tölt be az emberek életében, ma számos településen egész ünnepség sorozatot rendeznek e nemes nedű és mindazok tiszteletére, akik fáradságos munkával azt előállítják.

Városunk immár 19. alkalommal rendezi meg bornapjait, melynek hagyományos megnyitójára ma került sor a Da Bibere borlovagrend tagjainak felvonulásával, s az idén legjobbnak megválasztott vörös- és fehérbor bemutatásával, a borokat készítő gazdák számára díszoklevelek átadásával.

A Zalakarosi Bornapok közönségét a Gyógyfürdő téren a borlovagok bevonulását követően Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend nagymestere köszöntötte, aki a borról mint csodáról beszélt az egybegyűlteknek, majd Novák Ferenc polgármester méltatta a bor fontosságát, művészetekben betöltött szerepét.

A polgármester az idei esztendő legjobb fehér és vörös borát, illetve az azt készítő szőlősgazdákat oklevéllel jutalmazta.

A Zalakaros város fehér bora címet Takács László bortermelő tónai bora nyerte el, a Zalakaros város vörösbora cím a Cezar Winery Kft. 2014-es Merlot Extraordinarii borát illette, a díszokleveleket Takács László és Császár István vették át.

Az ünnepélyes percek után a vendégek a borházak kínálatát is megtekintették, illetve megkóstolták, ahogyan a vendégek is koccinthattak a finom nedűkkel.

A bor mellé dal, zene is dukál, utóbbiakat a megnyitó napján a Dalárda és a Karos Fúvósegyüttes szolgáltatta.  Mindezek mellett számos finomság, valamint igényes kézműves termékek várták a látogatókat. A borünnep vasárnap estig tart.

vissza