HU
Főoldal » Hírek » Történelmi helyzetet élünk

Történelmi helyzetet élünk

2016. 03. 15.
Történelmi helyzetet élünk

Ahogyan 1848-ban, úgy ma is történelmi helyzetet élünk. Igaz ez országunkra és településünkre egyaránt. Nemcsak az európai identitás, a magyarság fogyása, a gazdasági és talán társadalmi válságból való kilábalás kulcskérdés.

Európa ma tele van kérdésekkel, melyekre Magyarország igyekszik az ország érdekeit védő válaszokat adni. 168 év elszaladt, de a lényeg nem változott. A Magyarország szuverenitásáért folytatott küzdelemnek soha sincs vége, ebben csak magunkra számíthatunk. Tudjuk, mert megtanultuk: az összefogás, az igazságba vetett hit és a kitartás vezet győzelemre -  minderről Novák Ferenc polgármester beszélt az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.

A Batthyány-szobornál tartott megemlékezésen ünnepi beszédében a polgármester rámutatott: mi Európa része vagyunk, és jövőjét a többi nemzettel együtt akarjuk alakítani. Az igazi győzelem pedig az, amikor kivívjuk azok céljait, akik mögöttünk állnak és bíznak bennünk.
- Egy ország akkor győztes ország, amikor képes megvalósítani, amit polgárai akarnak. A 48-as fiatalok Magyarországot akarták győztessé tenni, a forradalmat a magyar nemzetért vívták, nem mások ellen. A mostani fiatal generáció már örökségbe kapta a szabadságot, és úgy van vele, mint a legtöbben, akiknek nem kellett az életükkel fizetni érte: fogalma sincs róla, hogy mi az valójában. Hogy micsoda felelősséggel jár élni és nem visszaélni ezzel a szabadsággal.
Az ünnepünk akkor lesz igaz, ha átérezzük ezt a felelősséget, és adósságunkat, amellyel ’48 hőseinek tartozunk, életünkkel igyekszünk leróni, hogy ne legyen hiábavaló akkori szent áldozatuk.

 Mint mondta: a felnőtteknek kell példát mutatni a gyermekek előtt örökségünk megtartásával, ápolásával és gyarapításával, a jelen tisztességes megélésével, élhető jövő tervezésével.

Ha ezt sokan akarjuk, akkor van jövőnk, akkor Zalakaros sikeres lesz.

Beszédét követően a Móra-iskola hatodik osztályosai zenés-verses irodalmi összeállítással idézték meg a ’48-as forradalmi napokat, majd a Dalárda-Vegyeskar ünnepi nótái következtek. A megemlékezés során megkoszorúzták az első felelős kormány minisztereelnökének szobrát is.

Forrás: Zalakarosi Krónika

vissza